Újjászületés- Merida, a bátor

Alanyunk, a 2002-es Merida Matts SX váza törötten került hozzám, egy kedves ismerősömtől, Pétertől. Lehet azt hitte, felakasztom majd a falra, dekorációként.

A sérülés nem kicsi: a felkapott lánc annyira belemart a láncvillába, hogy átszakadt a cső, a gyengült keresztmetszet nem bírta a terhet, és körben eltört. Ez, tekintve a váz korát egyenlő a halálos ítélettel. Én viszont direkt törött vázakat kerestem, hogy a menthető elemeket felhasználhassam az építésekhez. Egy nyeregvázcső- sérült Crux után volt némi lelkiismeretfurdalásom, így úgy döntöttem, a Merida kap egy esélyt: kísérleti nyúlként tovább szolgálhat, ha sikerül a műtét.

A sérülés helye, és a vázanyag miatt valahogy nem erőltettem a bevált javítási utat: keresni egy hegesztő szakembert (lett volna), elvinni hozzá és örülni a kész műnek. Viszont a közeli varratok, és a munkadíj miatt inkább döntöttem úgy: karbonnal javítok.

A korábbi Giant váz időben sokkal későbbi, egy régóta halogatott írás ez. Bő fél éve.

Lássunk munkához! A károk felmérése után örömmel konstatáltam: a cső nem rövidült, ez jó kiindulásnak. Betét, és kétkomponensű ragasztó segítségével látszólag ismét összeállt a hátsó háromszög. A nagyja viszont ezután következett: flexet, és reszelőt fogva tisztítottam meg a felületet egyrészt a zsírtalanítás, másrészt a kisebb bemarások utáni jobb tapadás miatt. Lehetőség szerint nem akartam a véletlenre bízni, hogy egyben maradjon.

Majd következett a gyantával átitatott csíkok felhelyezése. Egyszerre minél többet, több csövet fogjon. Rögzítés után eltettem pihenőre, míg a gyanta teljesen térhálósodik. Másnap ismét kézbe a reszelő, jöhetett a szépészeti formálás. Volt miből faragni, nem sajnáltam az anyagot.

Ez leírva nagyon egyszerűnek tűnik. Az is, gyakorlott kéz számára nem probléma. A javítás teljes munkaideje nagyjából három óra, anyagköltsége nagyjából egy olcsó kulacstartónyi.

Miután kész lett, már csak egy biciklire való felesleges alkatrészt kellett szereznem. Nagy része a már meglévő Puch montiról került át, de pár dolgot kellett túrni hozzá: nyeregcső (szerencsére az igen gyakori 27,2-es méret) és nyereg darabja öccá’, a legnehezebben beszerezhető alkatrésznek a villa bizonyult. Nem akartam teleszkópot, mivel drágább és érezhetően nehezebb, mint a merev villa, a nyomós indok a kanti fékek és a hozzá való Altus fékváltókarok megléte volt. Vagyis ha teleszkópot akarok, akkor teljes váltószettet is keresnem kellett volna. De a meglévő fékek is jól fognak, akkor miért bonyolítsam az egyszerűt?

Aztán jött a tél. És maradt. Addig városi tekergésre használtam. Első komoly bevetés tapasztalata: ha nem tudod, milyen váz van alattad észre sem veszed. Nem engedte el nem tört el, nem nyekergett. Stabil, merev: pont amilyennek lennie kell. A magam szerény lejtőző is „megküldtem” kövesebb lejtőkön, tapostam meredek emelkedőn a nyereg orrára húzódva. A gép forog, az alkotó pihen. Átadásra kész.

Utolsó lépésként megkapta Orsi, aki most már tesztpilótává avanzsált. Sokára ismerkedhettek meg, de a múltkori kis túrán már muszáj volt nyergébe pattannia, nem várhatott tovább. Első hajtásra összebarátkoztak, hogy a szavaival éljek. Az első bizalmatlanság sem volt, szerintem ebben azért szerepe lehet a bő kilóval könnyebb váznak, és a jobban passzoló geometriának.