Szóval van ez a dolog, hogy idén akkor a montis maratonok középtávjára nevezek. Tudom, ciki meg hogy pont én miért, de vannak kifogásaim. Legfőképpen az, hogy nem a bringázásból élek, s megértem azokat, akik munka ÉS család mellett szinte csak a versenyeken tudnak biciklizni.
Idei második verseny, a Lőcse körüli hegyeken vezetett maraton lett. A Pedál Tour nyitó futama, abszolút ismerkedés. A versennyel, a biciklivel de leginkább a távval. Utoljára ilyen rövid maraton versenyem talán a 2006-os Buda Maraton volt. De tartom a szavam, amíg nem leszek alkalmas nagyobb távokra, addig marad a "gyerek" táv. 45 kilométer, 1400 m szinttel. Piha... Lenne, de a korral óvatosabb (=dagadtabb, beszaribb meg családosabb) lettem.
Szállásunk ugyanott volt, Hidegpatakon mint tavaly. Most is hibátlan volt. Az odaút elég döcögősen indult: péntek déltájban, Budapestről kifelé ahol minden lámpa piros, és hátulról jön a vokálmetál ezre decibellel tizenötezer Herz-en... Miután kipakolta az ebédet, és feljebb húztuk a fejtámláját, öt percre rá aludt. Szóval senki ne spóroljon a gyerekülés beállításával! Nekünk sikerült úgy összepréselni szegényt, nem csoda hogy nem érezt jól magát. Az út további része kb. eseménytelenül telt, csak egy valaki akart előzés közben frontálisan nekünk csattanni. Forrón egy gyors tankolás, peluscsere és délután hatkor már szállásadónkkal vitattuk meg az élet dolgait. Ő csak szlovákul tud, mi csak szlovákul nem. De megértettük egymást, plusz erősítésnek jött a szomszéd aki bizonyos szinten kötődik Budapesthez. Sok időt nem töltöttünk tévézéssel, nem kellett ringatni. Meg ugye korán kukorékol a telefon-kakas.
Felvirradt a verseny napja. Jó időben érkeztünk a helyszínre, válogathattunk a helyek közül. Kényelmesen pakolgattunk, megnéztük a kemények rajtját, majd Orsi elindult Magonccal felfedezni a várost.
10 óra, indulás! Tényleg lassú volt a rajt. Éppen csak megcsíptük Lőcse szélét, már kezdődött az első mászás. Ami mint kiderült nem is volt olyan rövid. De hihetetlen, mennyi ember körülöttem! Furcsa, a hosszú távosok mezőnye jóval kisebb. Meg én voltam a hülye, viszonlyag hátra álltam be a rajthoz, így előzgethettem a sporttársakat. Akik nem átallottak mondjuk szélálló aero országútis kamáslit húzni a dorkóra és abban terhelni a taposópedált. Egyrészt nem kivételes jelenség volt (mármint a taposópedál), hanem elég jól is ment vele pár arc. Tehát ott tartottam, hogy első emelkedő. Bennem volt a félsz, hogy az új bringához nem vagyok elég erős, és szégyenszemre tolni fogom már az első dombon, de volt elég könnyű fokozat a tarsolyban.
Az első hegy tetején már lemorzsolódott a gruppetto, volt terem de még mindig közel voltak hozzám a többiek, látótávolságon belül. És ez a célig nem is változott. Ez nekem új. No tehát, kezdődött az első ereszkedés. Amolyan bemelegítésnek, széles dózer, legalább szokom a bringa viselkedését.
Az első frissítőpont (kb. 45 perc) után nem sokkal jött az első komolyabb lejtő. Szűk, egynyomos kanyargós meredek lejtő. Itt tolják? Akkor nekem is így kell cselekednem. Sőt, egy későbbi lejtőzésnél összeverődtünk páran, szerintem én voltam a leggyorsabb közülük de nem tudtam előzni. Jött pár "letörés", szűk kanyarokkal. Itt is gyalog. Majdnem sírtam. Aztán ahol volt egy plusz traktornyom, a sor elejére futottam- a végére 5-10 percet adtam nekik.
Második frissítőpont a lejtő alján, ugorjunk neki a következő hegynek! Másfél óra után kezdtem elfogyni, meg is előztek páran (visszavették a pozíciót). Ez az emelkedő a jó kis klasszikus, erőszívó fajta. Széles dózerút, folyamatosan emelkedő pár százalékos. Folyamatosan kell tekerni, de mégsem vagy olyan lassú hogy elöl kistányérra (ami nem volt) kelljen váltani. Egy kis lejtő után eljött a pillanat, leszálltam és toltam a biciklit. Mély, kavicsos meredek, gyalog jobban haladtam. Talán tudtam pihentetni a derekamat is, az eltérő pozícióban. Itt értem utol egy szlovák lányt, őt követtem sokáig hol közelebbről hol távolabbról figyelve milyen íveket használ. De rajta kívül is volt, voltak még viszonylag közel hozzám rajtszámos montisok, Valamikor volt aszfaltos lejtő is, jó hosszú. De az sem meredek, lehetett tekerni nagytányéron (ami szintén nincs). Itt már homályosabbak az emlékek, mondjuk 2 óra után már erősen a célra gondoltam. Meg hogy most még mennyi lehet hátra, hol tartok a pályán. Egy faluban lévő frissítőpont után már úgy számoltam, hogy ez lesz az utolsó komoly hegy, ha lesz is még azok kisebbek. A tetejére ismét gyalog jutottam fel- ez már a fáradtság és a görcs kezdemények kétharmados többsége (akaratommal szemben) miatt lehetett. Egy jó hosszú lejtőzés, majd ki az aszfaltra... Jé, újra itt a rövid táv felfestése! Azt meg kell jegyeznem, hogy a pálya jelölése távonként különböző színű volt, és oxigénhiányos állapotban sem volt nehéz követni lévén ugyanaz a szín volt mindenkinek a rajtszámán is.
Szóval mind a három táv újra egy nyomon fut, akkor már csak pár kilométer lehet hátra. Egy rafkós spori beáll anslusszba, könnyű dolga van ha szélárnyékot keres. Nem is hajtok erősen. Hagyom, hogy előre álljon és vezessen. Erre kétszáz méter után fintorogva fogja a combját, hogy akkor ő most köszöni szépen de mégis inkább a sakkot választaná. Több sem kellett, nehogy tovább vontassam, meglószoltam (már amennyire tudok, a tévéből tanultam) és hopp, itt a kemping bejárata! Egy utolsó 10 %-os száz méter, és kész!
Mennyi? 2 óra 52 perc? Inkább 3,5-re számítottam, jó gyors volt a pálya. Annyira gyors, hogy kiccsalád lemaradt a bevánszorgásról. Bár a pálya nem is igényelte, hogy túl sok időt töltsünk rajta. Technika szinte semmi nem volt benne, lehetett nyomni mint süket a csengőt. Szó, mi szó az új bringával hamar felbátorodtam és régen (vagy csak motoron) érzett menetszél fújt a lejtőkön. Jól belátható, széles, száraz lejtmenetek voltak. Szóval relatíve jó időt mentem, abszolútban annyira nem: Palumby Zsombor nyerte 2:06-al, és a hosszú távot ami 75 km 2100 szinttel is teljesíteni lehetett 3 óra 22 percen belül.
Elsőre úgy érzem, kihajtottam magam és fizikailag sem rogytam meg túlzottan (lsd. Vértes Maraton 3. köre). Mondhatnám, hogy akkor mehettem volna a hosszúra is- de az. 52. kilométernél már hiába mondod, hogy hoppá ezt nem így terveztem.
Egy szó, mint száz, kellemes emlék lesz a verseny, gyors pörgős. A bringa is elsőre hozta amit kell, nem csak szép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése